'A" szakítás margójára...
ha az ember megáll egy pillanatra és visszanézi az elmúlt hét évét és azt látja amit én, akkor minden oka meg van a szomorúságra... akkor meg főleg, ha érzi a saját felelősségét is abban, hogy ez így történt....
de, akkor mi végre a kapcsolat, ha baj van elmegyünk... lelépünk, kiszállunk... eldobjuk...
mindenhonnan el lehet majd költözni... attól nem változunk meg...
nincs bennem harag... de nem beszélek... minden szavam elfogyott... mindent elmondtam már és minden 'kulcsot" neked adtam már... sajnálom, hogy te 'csak" a 'testre"figyeltél... ami én vagyok... de nem csak ennyi...
talán csak a buziságom miatt vágytam erre a 'családra" ennyire... az én családomra... amitől egész életemben irtóztam és menekültem, az utolért...hét végi kutya szülő lettem... elváltszülökgyereke...
érdekes nap ez a mai... az esti telihold már napközben is erős hatással volt ránk... :)
megviccelt a kedvenc holdam... és nem kicsit segített... látnom...
a kiábrándulásunk akkor végleges, ha már az érzelmeink nélkül látjuk a másikat...ez a reális kép.. ezt látják mások is, csak te/én/mi (szerelmesek) nem látjuk... ezt is lehet szeretni... sőt... ezt majd egy másik életünkben meglátjuk..:)
rengeteget tanutam, kaptam... sok mindent nem értettem... ezért nem is szavakkal búcsúzom... mindent köszönve...
már csak azt sajnálom, hogy soha nem derül ki milyen lett volna, ha 'csináljuk"...
